Rukka és Camak

2014-ben merült fel a kispandák tartásának gondolata, a tartásukhoz szükséges információk összegyűjtése és a kifutó megépítése.Rukka és Camac a gondozókkalRukka és Camac a gondozókkal

2014. június 4-én érkezett a Svédországi Norden Arks Zoo-ból két nőstény panda (Svea és Lea) az állatkertünkbe. Mint utóbb kiderült nem az a kettő, amit az Európai Fajmegőrzési Program (EEP) kijelölt számunkra. Mivel minden képpen két nőstényt kaptunk volna, így a program nem cserélte ki az állatokat, mondván, hogy így sem vagyunk olyan helyzetben, hogy szaporodjanak az állatok.
2017-ben elértük a programnál, hogy engedélyt kapjunk egy tenyészpár tartására. A nálunk lévő egyik nőstény (Svea) az ausztriai Linz város állatkertjébe került, mi pedig elhozhattunk egy fiatal hímet (Shifu) a belgiumi Cambron állatkertjéből. Shifu az érkezésekor alig múlt egy éves így nem gondoltuk, hogy már az első évben teljesíti férfiúi kötelességét.
Kamerák kereszt tüzébenKamerák kereszt tüzében
A két hím kölyök 2018 június 25-én született. A kölykök nevelésében csak az anya vesz részt, de ő gondosan óvja a kicsiket. A kölykök (Rukka és Camak) 3 hónapos korukig maradnak a fészekben és körülbelül egy éves korukig az anyjukkal. Szemfüles látogatóink már megpillanthatják őket!
További sorsukról az Európai Fajmegőrzési Program dönt.
Aszta-pasztaAszta-pasztaA szállítóA szállító