Megérkeztek állatkertünk legújabb lakói

MangalicaMangalicaHétfő délelőtt 6 mangalica malac érkezett Budapestről, a már 3 itt lakó társukhoz. Az új kifutó három hetes kemény munkával készült el, így az új jövevények érkezésükkor azonnal igénybe is vehették.

Az őshonos magyar sertésfajtának számított mangalicát az 1900-as évek elején még Európa legjobb sertésének tartották, majd a hústermelés fokozása miatt, 90 évvel később a kihalás szélére került. A fajta megmentésére génrezervátumokat hoztak létre, majd hivatalosan 2004. áprilisában nemzeti kincsünkké nyilvánították.
Táplálkozásbiológiai szempontból a mangalica húsa jóval nagyobb zsírtartalmú, mint a hússertésekké, és zsiradékának koleszterintartalma sem kisebb, mint más fajtáké, ugyanakkor magas vitamin- és ásványianyag-tartalma igen figyelemre méltó. Húsa több tiamint, riboflavint, vasat, cinket és rezet tartalmaz, mint a többi hússertésé.

Mára a mangalica már nem veszélyeztetett, köszönhető ez a hazai és nemzetközi elismeréseknek.
Mit is kívánhatnánk hát az új jövevényeknek? Hasonló sikereket az állatkertben!