Medve barlang

BarlangBarlangA néphagyomány szerint a medvék híresen jó időjósok, ha februárban meg kell jósolniuk, meddig tart még a tél. Arra azonban eddig nem volt tapasztalat, hogy ősszel mennyire megbízhatóan jelzik előre a tél várható hosszát. Minden esetre, a napokban rekord méretű barlangot készítettek maguknak, ezért most kíváncsian várjuk, hogy ebből milyen következtetést vonhatunk majd le! >> Tovább

Új lakókkal bővült az állatkert

Láma csikóLáma csikóAz ősz beköszöntével már szépen fejlődnek a tavasszal született állatkerti apróságok, és az év elején Berénybe költözött lakók is megszokták helyüket. Azonban a nyár elmúltával sincs hiány újdonságokban, hiszen a napokban néhány újabb örömteli születésnek lehettünk szemtanúi, illetve új fajok is érkeztek Jászberénybe. >> Tovább

Állatkertek Éjszakája

OroszlánokOroszlánokImmár hagyományosan, több hazai állatkerttel együtt Jászberényben is rendeztünk éjszakai programokat. Az éjszaki állatkert hangulata már önmagában is különleges. Ez a különleges hangulat alapozta meg az éjszakai látványetetéseket, amire idén is sok látogató volt kíváncsi. >> Tovább

Ünnepi újszülött

Ünnepi újszülöttÜnnepi újszülöttÁllatkertes körökben azt tartják, rendkívüli esemény mindig hétvégén vagy ünnepnapon történik, és tényleg! Ezúttal azonban nagy volt az öröm, augusztus 20-án reggel megszületett egy nagyon várt csöppség, mókusmajom családunk legifjabb tagja! A kicsi és mamája is jól van, már látható és látogatható!

Bokito

BokitoBokitoMúlthét szerdán az angol légitársaság menetrend szerinti járatával érkezett meg Állatkertünk legújabb lakója. A Bokito névre keresztelt szürke kezű éji majom (Aotus lemurinus griseimembra) egy igazi állatkerti ritkaság, hiszen jelenleg hazánkban sehol máshol nem látható ez a faj. A fiatal hím az európai törzskönyvvezető utasítására az edinburgh-i állatkertből költözött városunkba, abban a reményben, hogy a veszélyeztetett fajok megmentésére létrehozott program keretében idővel utódjai szülessenek. Európában csupán 18 állatkertben, kevesebb, mint 80 egyedét gondozzák a fajnak, ennek ellenére máris sikerült neki párt találnunk. A fiatal hölgy várhatóan ősszel érkezik, a svájci Kerzersből. Addig is a nemrégiben átadott éjszakai házban már látható Bokito, aki, hogy addig se legyen egyedül Ananásszal, a tatuval osztja meg új lakhelyét.

Kis sül

Kis sülKis sülMa két hetes állatkertünk legifjabb lakója, aki egy afrikai tarajos sül kölyök!
Bármily furcsa is a sülök rágcsálók, elsősorban gumókat, gyökereket és gyümölcsöket fogyasztanak. A természetben kizárólag éjszakai életmódot folytatnak, a nappalt maguk ásta üregekben töltik. >> Tovább

Majom fagyi

Fagyi ZooFagyi Zoo

Természetesen a kánikula az állatkerti állatokat sem kíméli. Azon túl, hogy a kifutók berendezését úgy alakítjuk ki, hogy a lakók mindig találjanak árnyékot, friss ivóvizet és igény szerint hűsölésre alkalmas medencét, igyekszünk állatainkat meglepni alkalmanként egy kis finomsággal. >> Tovább

Csupasz turkálók az éjszakában!

Csupasz turkálóCsupasz turkálóJúlius 4-én egy igazi különlegességgel bővült állatkertünk, hiszen megnyitotta kapuit az éjszakai ház.
A sötétben madárpókokat, sáskákat, skorpiókat, csótányokat és más érdekes állatokat figyelhetnek meg, de többek között ide költözött látogatóink egyik nagy kedvence, Ananász a háromöves tatu is. >> Tovább

Tartalom átvétel